Rákóczi születésének 350. évfordulója

Ma (március 27-én) 350 éve született II. Rákóczi Ferenc (1676–1735), a kora újkori magyar történelem egyik meghatározó politikai és katonai vezetője.
Élete, illetve fejedelmi tevékenysége elválaszthatatlan a Rákóczi-szabadságharc eseményeitől, amely a Habsburg-ellenes rendi ellenállás legjelentősebb fegyveres megmozdulása – egy összetett társadalmi és politikai folyamat, egyfajta átalakulási kísérlet csúcspontja – volt a 18. század elején.
A szabadságharc vezetőjeként Rákóczi nemcsak harcolt – hitet adott, példát mutatott, és örökséget hagyott ránk. Ő nem csupán hadvezér volt: államférfi, példakép és örök emlékeztető arra, hogy a hit, a kitartás és a hazaszeretet képes történelmet formálni.
Bár a szabadságharc katonailag vereséggel zárult, történeti jelentősége máig vitathatatlan: a magyar politikai gondolkodásban a nemzeti önrendelkezés és a függetlenség egyik alapvető szimbólumává vált.
A felkelés bukását követően Rákóczi száműzetésbe kényszerült: előbb Lengyelországban, majd Franciaországban, végül a Török Birodalomban, Rodostóban élt. A száműzetés évei a remény és a politikai visszatérés lehetőségének fokozatos elhalványulását hozták, ugyanakkor a kitartás és a hűség jelképeivé váltak.
Halála után emlékezete tovább élt, amelynek kiemelkedő szimbolikus pillanata volt, amikor 120 évvel ezelőtt, 1906. október 29-én hamvait – édesanyja, testvére, valamint a Bercsényi házaspár hamvaival együtt – hazahozták és Kassán, a Szent Erzsébet-dómban helyezték örök nyugalomra.
Öröksége – melynek kézzel fogható darabjait a Smidt Múzeum is őrzi – ma is élő történeti és kulturális jelentőségű: a magyar szabadságküzdelmek egyik meghatározó szimbóluma.