2025. július_Képóra

Nándorfehérvári diadal – Hunyadi képóra
 
1456. július 22-én a Nándorfehérvárt (ma: Belgrád) védő – Hunyadi János, Szilágyi Mihály és Kapisztrán János vezette – seregek megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed oszmán szultán túlerőben lévő hadaira. A diadalt a magyar hadtörténelem – tekintettel a hosszú távú következményeire, illetve nemzetközi súlyára – az egyik legjelentősebb győzelemként tartja számon, amely mintegy 70 évre megállította az oszmánok további európai terjeszkedését és a Magyar Királyság meghódítására irányuló próbálkozásait. A hungarikummá nyilvánított – hivatalosan csak 1500. augusztus 9-el elrendelt – déli harangszó, mint a győzelemért való hálaadás jelképe a mai napig emlékezteti a világot a keresztény Európa védelmében vívott csatára. Emellett pedig az Országgyűlés 2011 júliusában – az 555. évforduló alkalmából –emléknappá is nyilvánította a nándorfehérvári diadal napját.
A hazafiság, az önfeláldozás, az európaiság, az európai összefogás és a kereszténység máig élő példájaként számontartott sikerre a Smidt Múzeum egy képórával emlékezik. Ez a historizáló stílusú, aranyozott keretű, negyedütős szerkezetű díszóra (tableau horloge) nemcsak az idő múlását jelzi, hanem megidézi a magyar történelem egyik legfényesebb időszakát: a Hunyadiak hőskorát.
Az ilyen típusú képórák a 19. század második felében – a historizmus és a romantika idején – voltak népszerűek. Ekkoriban idehaza nagyon elterjedt volt a Hunyadiak iránti érdeklődés, egyrészt a magyar történelem dicső eseményeit és nagy alakjait újraértelmező, a nemzeti öntudatra ébredést serkentő közgondolkodás, másrészt Arany János balladái, Erkel operái hatására. Így az sem véletlen, hogy ezen képórákból több kópia is készült. A zománc számlap jelzete alapján az óra szombathelyi (Steinamanger) mester (Carl Skrabak) munkája.
A sokalakos festmény fókuszában lévő fehér lovon ülő, méltóságteljes, hermelines vörös palástos alak személye jól beazonosítható, mivel a kép Weber Henrik (1818–1866) magyar festőművész egyik híres festménye alapján készült, melynek címe: Mátyás király bevonulása Budára (1846). Weber ismert volt történeti képeiről, melyek legtöbbjén Hunyadi-családdal kapcsolatos eseményt dolgozott fel. A festményt Franz Hanfstaengl 1853-ban litografálta, mellyel az ikonikus kompozíció közkézen forgó, reprodukálható művé vált. Később több kiadás, illetve kicsinyített, színezett és módosított változat is készült.
A romantikus történelmi festészet stílusát követő, erősen idealizált munka az 1458-as évet megidézve, az újdonsült király diadalmas hazatérését ábrázolja Budára, mely a rend és a nemzeti egység helyreállításának allegóriája. A magyar reneszánsz nagy mecénása, az igazságos uralkodóként legendává váló Mátyás személye köré a festő mitikus, majdnem mesés aurát teremt, ezzel is hirdetve hatalmát, tekintélyét és népszerűségét. A király mögött – mintegy kísérő pajzsként – a hozzá hű nemesek/lovagok és magas rangú egyházi méltóságok (pápai követek) is láthatóak, akik az erőt, a támogatást sugározzák. A királyt feltehetően az esztergomi érsek – kezében pásztorbottal – fogadja, aki a szokásjog szerint az érvényes koronázás egyik alapfeltétele és az egyházi legitimáció jelképe. Az út szélén ünneplő, térdelő és kezüket nyújtó, fohászkodó asszonyok és gyermekek a „nép királya” eszmét erősítik. A háttérben Buda várának tornyai láthatóak, de nem a valós középkori állapotot megidézve. Az építészeti háttér itt nem a történelmi hűség megragadását, hanem dramatikus célt szolgál. Erre a zászlók is ráerősítenek: a kék, piros, fehér színek dicsőséget sugárzó szimbolikája meghatározó, főleg, mert ezek a Hunyadi-család címerének alapszínei is.  A festmény nemcsak egy történelmi jelenetet kelt életre, hanem egy eszményt: a király és a nép egységét, az erős nemzeti uralkodó alakját, a magyar történelem egy grandiózus pillanatát.

#július